2013. Nyár -
Az 1. martosi Szabadegyetemen én , pattogatott kukoricát árusítok. Nem a pénz miatt, hanem a szórakozás volt ami miatt ezt csináltam. Igazából ez a saját kicsi vállalkozásunk volt, így imádtam ezt csinálni.
Nem volt egy túlzsúfolt nap , unatkoztunk is sokat, de nagyon jó zene szólt a fesztiválon, így jól éreztük magunkat.
Egyszer csak felbukkant egy lány , és elsétált a kis standunk előtt. A hűs nyári szél fújta a szép barna haját, rám pillantott, egy kicsit elmosolyodott, majd tovább sétált. Ettől a pillanattól kezdve nem tudtam másra gondolni.
Jöttek-mentek a vásárlók, kiket kiszolgáltam majd újra jött a nézelődés.
Egyszer csak beállt Ő a stand elé, és remegő hangon mondta:
- Szeretnék egy 1€ -s popcorn-t.
Én felálltam , kiszolgáltam, közben csak néztem, néztem , néztem és néztem. Tudtam, hogy Ő az akire eddig vártam, és , hogy Ő az a lány aki először megfogott engem életemben. Ekkor éreztem azt amit eddig csak a filmekben látni-hallani. És ez a szerelem első látásra.
Persze nem mertem semmit csinálni, féltem, ezelőtt még soha nem volt barátnőm. Vágytam rá, de soha nem voltam még szerelmes.
Másnap mikor mentem kukorica utánpótlásért a sátramba, találkoztam vele, és az izgalomtól kiesett a kezemből a zacskó . És ő megszólított:
-Sziaa, megismersz engem?
- Szia.. nem ( hazudtam ) , ki is vagy?
- Tegnap vettem tőled popcornt, de ezek szerint nem emlékszel ( picit szomorúan ).
És ezzel vége, mentem tovább vissza a standhoz.
Estefelé, mikor besötétedett árgus szemekkel figyeltem, hogy mikor fog elhaladni előttünk újra.
El is jött ez a pillanat, ekkor megragadtam az alkalmat, és odaszóltam neki:
- Szia, kérlek gyere ide!
- ( odajött ) Szia, mondjad mi a gond?
- Csak szeretnék adni neked egy zacskónyi popcornt ingyen.
- Ú ez most komoly? Kedves vagy :)
Oda adtam neki a popcornt, ő pedig elment. Még egyszer találkoztunk az este, de csak pár szót beszéltünk, miközben megtudtam, hogy közel lakik a fesztivál helyszínéhez.
A fesztiválnak vége lett, mi hazautaztunk a 30 km-re lévő otthonunkba.
Lefeküdtem, de nem tudtam elaludni.. Csak ő járt az eszemben.. Tudtam, hogy ezt az érzést nem szabad hagyni elsuhanni a fejem fölött.. Csak gyötrődtem órákon keresztül, és megígérve magamnak, hogy másnap kieszelek valamit sikerült elaludnom.
Felkeltem másnap, és nem is kell mondanom, azonnal az a lány ( akinek a nevét sem tudtam ) járt az eszemben. Mindig az a pillanat, mikor először rám mosolygott.
Gondolkoztam, hogy mit tegyek.. Ekkor elhatároztam, hogy felkeresem. Mivel autóm nem volt, ezért az egyetlen egy mód, hogy felkeressem az a bicikli volt. Felültem tehát a bringára, és elmentem Martosra. 1.5 Óra út biciklivel, teljes kimerültség, de elmentem.
Leszólítottam az utcán néhány embert azzal, hogy egy barna hajú, a parkhoz közel lakó , gyönyörű lányt keresek.
Mivel egy 600 fős faluról van szó, ahol mindenki ismer mindenkit, ezért kaptam vagy 6 nevet, amelyet felírtam a mobilomba.
Egy újabb 1.5 órás út várt rám , míg hazaértem az egész úton magamban Imádkoztam, hogy legyen rajta a listámon.
Hazaérvén már esteledett. Gyorsan a számítógéphez mentem , és minden nevet megkerestem a facebook-on.
Éés megtaláltam! Megtaláltam őt! Bejelöltem , és azonnal egy üzenetet írtam neki, melyben csak "popcornos srác" -nak hívtam magam.
( Ez lett volna tehát az első találkozás. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy amit írok az teljes mértékben igaz és megtörtént. )
Folytatás hamarosan